Kaplony község honlapja

Ez a népszokás mára már teljesen kihalt, már lassan a falu lakói emlékezetéből is.
A sajbózás (a ném. Scheibe, 'korong' szóból): a Szatmár vármegyei németek (svábok) szokása, akik nagyböjt első vasárnapján tüzet gyújtottak és tüzes korongokat hajigáltak.A téltemetés egyik formája. - Nagyböjt első vasárnapjára a Szatmár vm. Kaplonyban az ún. elsősoros (azaz a köv. évben sor alá, katonásba kerülő) legények kétujjnyi vastag, közepén kifúrt, szélein elvékonyított fa korongokat készítettek. A falu széli Lápon az esti órákban tüzet gyújtottak. A korongokat egy boton a tűzbe tartották, meggyújtották, s amikor már jól parázslott, fejük fölött meglóbálva egy ferdére állított deszka segítségével messzire hajították. A parázsló korongok tűzcsóvát húztak az esti sötétségben. - Az első sájbót mindig Szűz Mária és Szent József tiszteletére hajították el:

„Sájbó, sájbó, kié ez a sájbó?
Ez a sájbó a Szűz Máriáé és Szent Józsefé!”

Sájbódobás közben „kisájbózták” a legényeket és a lányokat, azaz összeénekelték, párosították őket. A szokásnak volt egy megszégyenítő funkciója is, amikor a legények a lányokat hozzájuk nem illő fiúkkal vagy a falu bikájával párosították össze. Egyes vélemények szerint ez is közrejátszott a szokás elhagyásában. A szokás a második világháború között ritkábbá vált, majd végképp elmaradt. Gyakorolták még a Szatmár vm. Mérken és Vállajon, s Nógrádverőcén is. Kaplonyban a szokás eredetét azzal magyarázzák, hogy a Szentlélek is tűzláng alakban jelent meg az apostoloknak.
A népszokás ismert Ausztria, Svájc és Dél-Németország több vidékén (e vidékről származnak a szatmári svábok ősei). Tágabban beletartozik az évközi, jelesen a télközépi tűzgyújtások körébe. Vele rokon szokás a Magyarország és Erdély több vidékén ismert farsangi tüzeskerék-gurítás, tűzgyújtás szokása is. Ennek végső soron mára már elhalványodott célja a nap serkentése, világosságának erősítése volt.